Holokauszt Magyarországon

Mivel Hitler legfontosabb követelései közé tartozott a magyar zsidóság deportálása, a német megszállást követően kérdésen felül állt, hogy az legrövidebb időn belül kezdetét fogja venni. Még márciusban megérkezett Budapestre Adolf Eichmann, a német Birodalmi Biztonsági Főhivatal 4-b-4 (zsidóügyi) osztályának vezetője.

Nagyjából 300 főt számláló Sondernkommandója azonban képtelen lett volna a feladat végrehajtására a magyar rendőri és adminisztrációs szervek igénybevétele nélkül. 1944. március 21-én jegyezte fel menye, Edelsheim-Gyulai Ilona, hogy „ Miklóspapáéknál ebédeltem [...] majd ebéd után hosszasan beszélgettünk. Miklóspapa többek között azt mondta, hogy „ő nem ír alá semmilyen zsidóellenes rendeletet, vagy törvényt, az ilyeneket, ha a minisztériumok kiadják, ő nem fogja ellenjegyezni.” ^[1] Mivel a kormányzónak, - ellentétben a koronás uralkoldókkal – nem volt tényleges törvényszentesítési joga, a kormány s a parlament határozatai aláírása nélkül is életbe léptek, Horthy döntése nem gördített akadályt a zsidótörvények elé, nem jelentett sem többet, sem kevesebbet, minthogy az államfő elhatárolódott a zsidókérdésben hozott magyar kormányintézkedésektől.

Az 1944. Március 29-i minisztertanácson Sztójay Döme miniszterelnök közölte kabinetével, hogy “A kormányzó úr az összes zsidórendeletre vonatkozóan szabad kezet adott a kormánynak, s ezek tekintetében nem akar befolyást gyakorolni.” ^[2] Ugyanez a kormányülés helyezte hatályba egyidejűleg a zsidóellenes intézkedések első hullámát jelentő határozatokat. Rendelkezett a zsidó tulajdonban lévő ingatlanok és részvények zárolásáról, a zsidó tulajdonú gépkocsik, telefonkészülékek, és biciklik állami tulajdonba vételéről, kitiltotta a zsidó származású állampolgárokat a film és színművészeti, sajtó és ügyvédi kamarákból, s a közigazgatásból. ^[3] A kormány megszavazta mindemellett azt is, hogy: „A rendkívüli helyzet folytán szükség van mégegy államtitkár kinevezésére. Előadó miniszter úr ezért kéri a minisztertanács hozzájárulását, hogy dr Vitéz Endre László, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának kinevezése iránt legfelőbb helyre előterjesztést tehessen.” ^[4] A hírhedten szélsőjobboldai Endre László kinevezését a kormányzó az elkővetkező két nap folyamán aláírta. 1944. március 31-én Endre, aki Baky Lászlóval együtt a zsidókérdés rendezésének felelőse lett, megállapodott Adolf Eichmannal „valamennyi zsidó gettósításáról.” ^[5]

Április 4-én pedig Endre László bizalmas belügyi utasításban közöte a végrehajtásban érintett minisztériumi alkalmazottakkal, hogy „A magyar kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól.” ^[6] Endre László népbírósági pere során tett tanúvallomásának hitele a körülmények miatt kétséges. Itt azt állította kihallgatóinak, hogy „1944 április 17-én fogadta a kormányzó”, aki még gödöllői főszolgabírói korszakából ismerte őt, s közölte vele, hogy „eleget kell tenni a német elvárásoknak, és segíteni kell a deportálás végrehajtásában, mert ezzel lehet rábírni Hitlert a megszállás beszünetetésére.” ^[7] 1944. április 23-án született döntés Adolf Eichmann és a magyar kormány között a magyar zsidóság átfogó deportálásáról. Május 15-el, a kárpátaljai területekről kezdődő deportálásokkal számoltak. Eichmann napi 1 transzportot és 3000 embert kívánt. Rudolf Höss, Auschwitz-Birkenau tábor parancsnoka már ezellen is tiltakozott, mondván, kapacitásiai csak háromnaponta egy transzport feldolgozását “bírják el.” Végül napi négy szerelvényről született egyezség. Ennek megfelelően az ország tíz csendőrkerületében megindult a gettósítás, majd május közepétől a deportálások.

Május 15 és július 8 között 435 ezer embert szállítottak ki az országból. 1944. május 25-én ismeretlen forrásból hosszú feljegyzés érkezett a kormányzó kabinetirodájába a március 29-i, s azt követő zsidórendeletekről, a gettósításokról, s a deportálásokról. „Egy-egy vasúti teherkocsiban általában 70-80 embert zsúfolnak össze, és a kocsiban mindössze 1 vödör ivóvíz, és a testi szükséglet elvégzésére egy másik vödör áll rendelkezésre. A kocsikat leólmozzák, és csak egészen szűk rés marad nyitva[....] hírek vannak arról, hogy a deportáltak közül állítólag számosan meghalnak.” ^[8]

Válaszul Horthy június elején leiratot fogalmazott Sztójay Döme miniszterelnökhöz a „zsidókérdés megoldása terén tett kormányintézkedések túlzásainak enyhítése és Baky László, továbbá Endre László leváltása tárgyában, ahol többek közt így fogalmazott: „Amidőn két és fél hónappal ezelőtt a német csapatok bevonulásával kapcsolatban, a magyar szuverenitást korlátozó ismert események bekövetkeztek, vissza akartam vonulni [...] mégis rövid megfontolás után ejtettem ezt a tervemet [...] úgy éreztem, hogy nemzetemmel szemben kötelességem kitartani a helyemen, [...] tudatában voltam azonban annak, hogy e kormánynak az adott kényszerhelyzetben számos olyan intézkedést is kell tennie, amelyet nem tartok helyesnek, s amelyekért nem vállalhatom a felelősséget. Ezek között szerepelt a zsidókérdés nem magyar gondolkodásmódnak, a magyar viszonyoknak, s ezekhez mérten a magyar érdekeknek megfelelő kezelése. Mindekelelőtt világos, hogy ami ezen a vonalon német intézkedés, vagy ami német kívánságra tett kormányintézkedés volt, azt nem állhatott módomban megakadályozni, így passzivitásra voltam kényszerítve. Bár ilyképp a tett intézkedésekről nemcsak előzetesen nem szereztem tudomást, hanem utólag sincs mindernől pontos ^[9] tájékoztatásom, mégis az utóbbi időben olyan értesítéseket kaptam, hogy ezen a vonalon több történt nálunk, mint maguknál a németeknél, részint pedig oly brutális, sőt olykor olyan embertelen módon, ahogyan maguknál a németeknél sem történtek az intézkedések.” ^[10] Az idézett első fele választ ad arra, miért adott a kormányzó szabad kezet a kormánynak a zsidókérdés kezelésében. Az utolsó körmondat azonban legalább ennyire releváns. A gázkamrák létezésének, s a krematóriumoknak tudatában sem Horthy, sem józan ember nem ítélte volna a csendőrök – valóban embertelen – brutalitását kegyetlenebbnek a németek intézkedéseinél. „óhajtom [...] hogy a magyar királyi Belügyminisztériumban a zsidók ügyeinek irányítása dr. Vitéz Endre László kezéből kivétessék s helyette ezzel, előzetes hozzájárulásom kikötése mellett egy megbízható, megfelelő személy bízassék meg, továbbá, hogy a karhatalom részére a vonatkozó utasítások kiadásával eddig foglalkozó Baky László államtitkárnak ettől az állásától való felmentése iránt hozzám mielőbb előterjesztés tétessék.” ^[11]

Az irat vázlatként maradt fenn a kormányzó kabinetirodájában, nem tudjuk, Horthy elküldte-e, s ha igen, milyen formában a miniszterelnöknek. Tény azonban, hogy Endre László a helyén maradt, a deportálások változatlan kegyetlenséggel és intenzitással folytatódtak.

Június utolsó napjaiban a svájci követ tolmácsolásában Curdell Hull amerikai külügyi államtitkár üzent a magyar kormánynak: „A fegyverek erejére is támaszkodni fogunk, ha Magyarország nem hagy fel a zsidók üldözésével.” ^[12]

XII. Piusz pápa és V. Gusztáv Adolf svéd király is levélben fordult Horthy kormányzóhoz június utolsó napjaiban, s a deportálások leállítását kérte tőle. Utóbbi így fogalmazott: „Értesülvén azokról a rendkívüli szigorú intézkedésekről, melyeket az Ön kormánya a magyarországi zsidósággal szemben alkalmaz, fordulok személyesen főméltóságodhoz, hogy az emberiesség nevében kérjem közbelépését azok javára, akik e szerencsétlenek közül még megmenthetők.

Ezt, az Ön jó szívéhez intézett felhívásomat a régi baráti érzés diktálja, amellyel az Ön országával szemben viseltetem, s az az őszinte kívánságom, hogy Magyarország őrizze meg a nemeztek összessége előtti jó hírnevét.” ^[13] Június 26-án Horthy kormányzó saját elnöklete alatt összehívta a koronatanács ülését.Kabinetirodája vezetője, Ambrózy Gyula készített napirendi vázlatot számára, mely a következő pontokat tartalmazta: 1) A zsidók üldözése elleni hazai és nemzetközi tiltakozások áttekintése. 2.) Kívánatos, hogy leállítsák a deportálásokat, vagy legalábbis, ha a németek ragaszkodnak a folytatásukhoz, intézzék az egészet a német egységek maguk, a csendőrség részvétele nélkül. Erről Faragho altábornagy referáljon. 3.) a zsidó dolgozók, akikre szükség van Magyarországon, maradjanak az országban családjukkal együtt 4.) a mentesítést nyert zsidókat, valamint mindazokat, akiket a jövőben mentesítenek, ne hurcolják törvényellenesen a gettókba, és ne deportálják; 5) Endrét mentsék fel a zsidókérdés kezelésétől, és Bakyt mentsék fel mint államtitkárt. Horthy Jungerth-Arnóthy Mihály külügyminiszter visszaemlékezése szerint nagyon dühös volt, és azzal zárta az ülést, hogy “ Én ezt tovább nem tűröm! Nem engedem meg, hogy a deportálás továbbra is szégyent hozzon a magyarságra! Intézkedjen a kormány Bakynak és Endrének helyükről való eltételéről, a budapesti zsidóság deportálását szüntessék be! A kormány tegye meg a szükséges lépéseket. ^[14]

A kabinet másnap összeült, hogy a kormányzó felvetéseit megtárgyalja, azonban már a napirendi pontok közé is csupán ennyi került: „Tájékoztatás a svéd és svájci követ által a zsidók érdekében átnyújtott jegyzékekről.” ^[15] A kormánytagok osztoztak a közgazdasági miniszter véleményében “Világos, hogy a németek tolerálása nélkül nem tehetünk koncessziókat. A svéd és a svájci követeknek adandó válaszunkban azonban fontos, hogy legalább egy szuverén állam látszatát keltsük. A németeket nem lehet előtérbe tolni.” ^[16]

A deportálások tehát nem álltak le, s Baky és Endre László államtitkárok is a helyükön maradtak.1944. július elsején fogalmazott Horthy választ a svéd uralkodónak. A következőképpen:: “Megkaptam felséged táviratos üzenetét. A legmélyebb egyetértéssel arra kérem felségedet, legyen biztos benne, hogy mindent megteszek, ami hatalmamban áll.” ^[17]

Edelsheim-Gyulai Ilona korabeli naplója szerint ugyanezen a napon, 1944. Július 1-én járt először a Várban Török Sándor, a Keresztény Zsidótanács elnöke, aki vagy ekkor, vagy második látogatásakor, két nappal később kézbesítette a kormányzó menyének az “Auscchwitzi jegyzőkönyvek” címen elhíresült leírásokat, melyeket két szökött fogoly, Rudolf Vrba, és és Alfred Wretzler állított össze személyes emlékeiből.[18] Részletesen leírják a gázkamrák működését is. “A kamra lapos mennyezetén három légmentesen elzárható ablak van. A gázkamrákból sínpár vezet a kemencékhez, az előcsarnokon keresztül. […]Gázálarcos SS katonák másznak a tetőre, az említett ablakokat kinyitják, és bádogdobozokból port szórnak a kamrába. A dobozokon az alábbi felirat látható: “Cyklon zur Schädlingsbekampfung.”, és egy hamburgi gyár cégjelzése olvasható rajta.... e procedúra után három perccel a kamrában mindenki halott. Még sosem fordult elő, hogy valaki életjelet adott volna magáról, ami a korábbi primitív elgázosítások során a nyírfaligetben gyakran megtörtént.” ^[19]

Július első napjaiban a berni angol és amerikai nagykövetek kódolt táviratokat intéztek kormányaikoz, melyeket a magyar hírszerzés megfejtett. Az üzenetek a miniszterelnök kezébe is eljutottak. Veesenmayer budapesti német teljhatalmú megbízott Berlinbe küldött sürgönye szerint ezek a telegramok “részletesen leírják mindazt, ami a Magyarországról deportált zsidókkal történik. Megemlítik a sürgyönyök, hogy már másfélmillió zsidót megsemmisítettek, és ugyanezt a sorsot fogja elszenvedni a most elszállított zsidók legnagyobb része is.” ^[20]

1944. július 5-én ismét összeült a magyar minisztertanács.

Az első napirendi pont a magyarországi zsidók deportálásának külföldi visszhangjával foglalkozott. Itt a fentebb említett berni angol és amerikai táviratok tartalma került napirendre. A miniszterelnök bejelentette, hogy “A tényállás az, hogy [ti. A zsidók] munkaszolgálatra lesznek a németek által kijelölt területre kiszállítva, szükségesnek tartaná, ha a megfelelő módon értesülne a külföldi közvélemény. Hogy a zsidók kiirtásáról, elgázosításáról szóló hírek megfelelő cáfolatban részesülnének” ^[21]

Döntés született arról, hogy a külügyminisztérium sajtóosztályának módot kell keresnie a rémhírek cáfolatára. ^[22] 1944. július 6-án azonban váratlan távirat érkezett a Német Birodalom Külügyminisztériumába, mely szerint: “A kormányzó, a magyar kormánnyal egyetértésben leállította a zsidóakció folytatását.” ^[23]

A deportálások azonban, Endre és Baky belügyi államtitkárok intézkedései folytán még két napig folytatódtak, ezalatt – a már teljes vidéki zsidóságon túl – a monori és a békásmegyeri gyűjtőtáborokból elhurcolták a főváros környékének zsidó lakosságát. Erről Veesenmayer július 7.-én este elégedett hangú táviratban tudósította külügyminisztériumát. ^[24] Ugyanezen a napon csendőrerőket vontak össze Budapest körül, a fővárosi deportálások megkezdésére. ^[25] A csendőrök megjelenése Horthyt azonnali ellenintézkedésre sarkallta.

Magához hívatta Faragho Gábort, a csendőrség főparancsnokát, valamint a galántai és nagyváradi csendőrzászlóalj vezető tisztjeit, és utasította őket, hogy térjenek haza posztjaikra. Ezután katonaságot vezérelt Budapestre. Feltehetően a németek számára szogált csupán magyarázatul, hogy a s a riadókészültségre azért volt szükség, mivel Baky és Endre László rendszerellens puccsra készült Ferenczy László csendőrparancsnok, a magyar csendőrség és a német politikai rendőrség összekötőtisztje tudta, hogy a deportálások megkezdésére vonultak a fővárosba. ^[26]

A deportálások kérdése a német és magyar üzenetváltások során a következő másfél hónapban is napirenden maradt. Azok azonban nem folytatódtak.